A misszió tevékenységének bemutatása »Krefeld-i Szabad Népmisszió Egyesület«
E felekezetmentes misszió célkitüzése az apostoli idők ősi gyülekezetének tanításához és gyakorlatához való teljes visszatérés. Ennek az egész világra kiterjedő missziós tevékenységnek bázisa a Krefeld-i Misszió központja. A helyi …
A hit alapja
A hit egyedüli forrássa a Szent-Irás, tökéletes alapja és egyetlen vezérfonala a hitnek, az életnek és a tanításának. Isten már jó előre mindent kimondott az Ő prófétái által az Ó-Testamentúmban és az Ő apostolai által az Új Testamentumban. A Biblia Isten befejezett tanúságtétele, ahhoz – mint egy örökérvényü végrendelethez …
Vízbemerítkezés - Keresztség
Apostoli mintára csak a hívőkké lett embereket lehet vízbemeríteni (keresztség) a feltámadott Úr beszéde szerint: »Aki hisz és megkeresztelkedik …«. Ennek kivitelezése egy egyszeri alámerítés által történk, úgy ahogy az első évszázadokban még gyakorolvalett az apostolok idejében. A vízzel való behintésnek és locsolásnak …
Úrvacsora
Az úrvacsora bibliai módon van megünnepelve. A résztvevők számának megfelelően, egy kovásznélküli kenyeret sütünk. Ez a kenyér imádság által megáldatik, azután megtöretik és mindnyájan részt vesznek ennek elfogyasztásában. A pohár, amelyben bor található, hasonlatosan megáldatik imádság által és mindnyájan …
Jézus Krisztus visszajövetele
Meg vagyunk győződve arról, hogy a Jézus Krisztus visszajövetele reálisan egy küszöbön álló esemény, amint a Szent-Írásban legnyűgöző módon meg lett ígérve. A mi Urunk maga mondotta, hogy kísérjük figyelemmel az idők jeleit, ennek időpontját azonban meg ne határozzuk, mert idejét és óráját senki nem ismerheti …
William M. Branham
Mi hisszük és köszönettel elfogadjuk a William Branham szolgálatát, aki Istennek egy kiválasztott eszköze volt a mi időnkben, elhivatása a Pál apostoléhoz hasonlóan természetfeletti módon történt és az összgyülekezetnek áldására szolgált. Ahogy azt a biblia és a nemzetközi egyháztörténelem is igazolja, Isten mindig közvetlen …









